2010. április 5., hétfő

2010. március 28., vasárnap

A bejegyzés címe: Unalmas!


Mivel rég nem ítam, itt az ideje. Elég sok minden történik mostanában, de személy szerint úgy fogom fel, mintha semmi sem történne. Sajnos meg kell kűzdenem az imperialisták nyelvének elsajátításával, per pillanat is ezzel foglalatoskodöm kphe. Meg fel kéné lassacskán készülni az államvizsgákra is, amit ez utóbbi illetve a diplomám ábráinak paintben való megerőszakolása gátol (plusz a saját féreg mivoltom). Sokat feljt az ember egy év kihagyás után. Igen, egy év: amit vegyész Msc-n tanultunk, annak nem sok köze volt a kémiához (nummat, kvantumfizika, kvantum"kémia" stb.)Sok a feladat, a gond - ám egy kis gondűző mindig segített ezen, ahogyan mostanában is. Persze mindent csak mértékkel. Egyik szobatársam kellemes ízű vörösborral lát el, melyből jól esik esténként a két deci.
Mindegy, szóval most készülgetni kell - megteszek mindent, ami egy féregtől telik, aztán meglátjuk. Közben persze kopogtatok, kulcsolok és önéletrajzokat küldök ahova lehet.

2010. február 20., szombat

Gyűjt, szív, lenntart, Ki puffog?

Elnézést kérek...

...hogy a blogbejegyzések nem felelnek meg a blog címében szereplő "light" szócskának, kissé ideges voltam az elmúlt időben. (A sátán munkálkodott bennem gőzerővel.) Ígérem ezentúl tényleg lájtosabb féreg leszek.
Ma például lekéstem a hazafel tartó buszt, és 2,5 órát várhatok a következőre (30 km-en), de nem vagyok ideges; már úgy érzem megbékéltem a magyar viszonylatokkal. Talán ez a ZEN: aki Magyarországon nyugodt és kiegyensúlyozott életet tud élni az vagy (maffiózó, politikus, csaló, bankár, "gyémántkereskedő" stb) vagy a ZEN állapotában van.

2010. január 28., csütörtök

Most megfizettetek rohadékok!

Fáj mi, nektek is MI? Ahogy nekem múltkor!! De most én nyertem! Lehet, hogy a gatyám is ráment, de ÉN NYERTEM! Háháháháháháháháháháháháháháháháháháháháháháháháháháháháháháháháháháháháhááháháháháháhá

2010. január 21., csütörtök

Rohadékok

Felbasz, ha az utolsó 3 másodpercben licitálnak rám vaterán. Nagyon FELBASZ!!

Felszólítás

Mindenki dögöljön meg!

2010. január 15., péntek

Kérdés

Felmerül a kérdés, hogy lehet-e pusztán arra az egy kémia okra visszavezetni a különféle szelénvegyületek azonos hatását a tumorsejtben, hogy azok alkilszeleniddé alakulván oxidálják az érzékeny tiolcsoportot tartalmazó molekularészleteket és ezzel beindítanak egy olyan kaszkádfolyamatot, melynek a végeredménye minden esetben a sejtben bekövetkező – annak tumorsejtté alakulása pillanatában amúgy megszűnt – apoptózis?

2010. január 13., szerda

Nyavajgás

Reggel, erős fejfájás - lehet, hogy echelon? Tegnap a srácok jól rámilyesztettek ezzel a Maksa-levéllel. Csoda, hogy nem szartam be. A szégyentől azért elvörösödtem pár órára: milesz ha kitudódik? soha nem helyezkedhetek el tanárként és nem vehetem át a havi 82000 Ft.-omat. Ráadásul jelenleg a perköltséget is csak náci ezüstmárkában tudtam volna fizetni.

2010. január 12., kedd

BKV sztrájk: egyetnemértés

Hallom átlag 250000 Ft.-ot kerestek bruttóban (+pulykapénz+juttatás stb.) Ennyiért Barack Obama is elvállalná, ha majd lejár a mandátuma. Üzenem nektek, innen Tihanyból, hogy elmehettek a picsába! Én diplomával soha nem fogok ennyit keresni közalkalmazottként! Úgyhogy húzzatok vissza a cockpitbe, és kussoljatok, de nagyon mélyen!

Csúcsférgek

Boros féreg lajos és bocskor féreg gábor jövő héten visszavonaglanak a NEO FM-re. EMLÉKEZZETEK! Mit műveltek az utolsó hetekben amikor eldöntötték, hogy eladják a frekvenciákat a többet kínáló cégnek (kereskedelmi rádiózás esetén mintha ez benne lenne a pakliban) sajnáltatták magukat, együttérző sms-eket olvastak fel, sírtak (kihívták a tv2 naplót, hogy a képernyőn is lássák, ahogy sírnak) óriásplakátokat tetettek ki szerte az országban azzal a nem titkolt hátsó szándékkal, hogy sajnáljuk mi is őket. Néhány barom megvezetődött a sokkterápiában és még szimpátiatüntetést is szerveztek a rádió székháza elé.
Azt hiszem egyet érthetünk "Anonim 2010 jan 5 21:55"- témabeli hozzászólásával.
Nem tudtak emelt fővel távozni a médiából egyszer s mindenkorra: ezzel számomra ők lettek a 2009-2010-es év legnagyobb férgei.

2010. január 11., hétfő

Párhuzamos blog

Most, hogy a képzeletbeli "Aljas Másoló" névre keresztelt alteregóm (az ostobasagvolgye.freeblog.hu állandó kommentelője) végzett magával és "átadta belépőkódjait", itt az ideje saját blog indításának. Ezen - terveim szerint - egy fokkal komolyabb bejegyzések lesznek, mint az OM-en (de csak egy fokkal).